Manapság a vízparton járva egyre többet halljuk a Catch and Release, avagy magyarul: „Fogd meg és engedd vissza" kifejezést. Örömmel látom, hogy a kezdeményezés mögé nem csak a sporthorgászok, de tógazdák is felsorakoznak. Ez utóbbi nem véletlen, hisz a halakkal történő kíméletes bánásmód talán nekik a leglényegesebb, hisz ha egy elfertőződött seb vagy egy óvatlan pillanatban történő leejtés következtében elpusztul a trófea, súlyos ezreket könyvelhetnek el veszteségként.

Több hetes szervezés után sikerült a pünkösdi hétvégére Dr. Móra Janibácsival újra együtt horgászni. Zajlik a horgászszezon. Rengeteg a napi teendő, gondolom, sokan járnak hasonló cipőben, így nem is részletezném.

Csak mi taníthatunk tiszteletre - A mai horgásztársadalomban egyre inkább kezd elfogadottá válni a halak védelme, valamint a kifogás után szabadon engedés. Sokszor hallani, hogy nagyapáink idejében milyen halbőség volt a vizekben.

Elment....(avagy egy majdnem tökéletes horgászat) - Mielőtt még valaki rosszra gondolna, vagy azt hinné, hogy valami tragédia történt, előrebocsájtom hogy egy "vesztett" hal történetét mesélem el , ami annak ellenére hogy a végkifejlet nem volt tökéletes,életem egyik legemlékezetesebb horgászata volt.

A minap az internetet böngészve érdekes írást találtam 1926-ból, amit szeretnék veletek megosztani: Még a háború előtti boldog időkben egy Angol sporthorgász eljött vagy 3 hétre Felső-Magyarország egyik kitűnő pisztrángos patakjához csak azért, hogy sportjának élhessen. Első dolga volt természetesen az, hogy az állami halászjegyet és a halászat tulajdonosától a horgászengedélyt megszerezze.