a
0
HAC 2010 – eredményhirdetés
2010. Dec. 09.
November 12-én zárult a hazai növényes akváriumok versenye, a Hungarian Aquascaping Contest  (HAC.) 2010. A héten pedig már az eredményhirdetésen is sorra került.

Mint korábban megírtuk a zsűrizés a nemzetközi versenyeken már bevált irányelvek szerint történt. Fontos volt az összbenyomás, a kreativitás, a növények és halak harmóniája és kritikus szemmel vizsgálták a természetességet is.

Idén 51 akváriumot indítottak a versenyzők. Statisztikailag ez azt jelenti, hogy a múlt évihez képest közel megduplázódott a nevezések száma. Ami viszont a lényeg, hogy a szervezők szerint sokkal több befejezett és egészséges akváriumot látni a mezőnyben, mint a tavalyi évben. Ráadásul sokuk a nemzetközi mezőnyben is helytállna.

Így elmondhatjuk, hogy nem csak a szervezők emelték a színvonalat a 600 ezer forint összértékű nyereményekkel, hanem a benevezett pályaművek is a csúcson vannak.

Az  Ünnepélyes Díjátadó 2010. december 19-én, 17 órakor, Budapesten, a Lurdy Ház első emeletén található VIP teremben kerül sor, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak

Mint a verseny egyik fő támogatója, a Fisch Kft., ezúton is gratulál a verseny valamennyi résztvevőjének! Sok sikert a továbbiakban!

Íme, az első három helyezett:


I. helyezett: Orbán Hunor



II. helyezett: Böhler Krisztián



III. helyezett: Simon János Gergő


Az összes benevezett akvárium galériája a verseny hivatalos oldalán (itt) tekinthető meg.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!