a
0
Jó tanácsok kezdő akvaristáknak
2019. Aug. 19.

 

Tervezi, hogy akváriumot vásárol?

Itt leírjuk mire is van szükség a megfelelő működtetéséhez.

 

Akvarisztika 3

Nézzük az legfőbb lépéseket, hisz mindenki azzal kezdi. Azután az idők folyamán némelyek profikká lesznek, míg mások maradnak amatőr szinten.

Első találkozáskor az akváriumok szépségére és tisztaságára figyelünk fel. Megcsodáljuk a kecsesen úszó halakat, melyek színe és alakja nagyon változatos tud lenni. Emellett ott vannak a szépen zöldellő növények, melyek közt el-elbújnak, a színes kövek, kavicsok és egyéb díszítő elemek, melyek tovább fokozzák a hatást.

Kezdőknél gyakran előforduló hiba szokott lenni, hogy a sok megtetszett hal közül sokat is telepít a megvásárolt akváriumba. Feltétlen figyelembe kell venni azonban a medence nagyságát és annak méretéhez igazítani a halak számát. A zsúfoltság káros hatással van a halakra, azok élettartamára. Ilyen esetekben kevesebb időt élnek meg.

 

 

Akvárium kiválasztása

Egyik fontos szempont a tisztítás várható időtartama, mennyi időt szánunk erre, az élővilág számára elengedhetetlenül fontos tevékenységre. Másik a formai kiválasztás. A szakma egyöntetű véleménye az, hogy kerüljük el a gömb formájú akváriumok vásárlását.

 

Eszközök, amik szükségesek

A halak kimondottan gyorsan úszók. Ez abban az esetben még igazabb, amikor többen vannak a medencében. Befogásukhoz merítőháló szükséges, ami a tisztítás során hasznos tartozék. Célszerű nagyobb méretűt választani, akár kettőt is, hogy biztos legyen a fogás.

Nagyon fontos berendezése az akváriumnak a víztisztító berendezés. Ez az eszköz szűrő segítségével tartja tisztán a vizet. Jellemzően ezeket az akváriummal együtt kínálják, de önmagában is beszerezhetők. Figyelembe kell venni azt, hogy vannak típusok, amik hangosabbak, a hang pedig a halak mellett a tulajdonost is zavarhatják. A szűrők teljesítménye is különböző, ezt az akvárium méretéhez képest kell kiválasztani.

 

 

Ajánlott kiegészítő kellék a növény. Védelmi funkciója van, mivel oxigént termel és egyes halak táplálékaként is szolgál. Kiválasztásának fő szempontja az akvárium mérete, mert vannak kisebb-nagyobb és egészen nagyra növő növények is. A halak szaporításában is fontos szerepet játszik, a picinyek el tudnak bújni a levelek közé, így védve magukat nagyobb társaik esetlegesen bántó természetétől.

Az akvárium díszeként szolgáló sokféle színes kő és más kiegészítő algásodásra hajlamos. Ezt elkerülendő, célszerű sötétebb darabokat választani, amin kevésbé látszódik a szennyeződés. Ellenkező esetben tisztítást szükséges alkalmazni vagy mágneses aljzattisztítót használni. Léteznek olyan halfajok, amiknek az alga eleségnek számít, akár ilyet is lehet telepíteni.

Fontos a víz hőmérséklete, az akvárium falára tapasztva legyen beszerelve egy hőmérő. Téli időszakban különösen lényeges, hogy figyeljük hány fokos a víz, mivel a halak nem bírják a hideg vizet. Érdemes beszerezni egy vízmelegítőt is, mellyel állandó hőmérsékletet tudunk biztosítani kedvenceinknek.

Egy eszköz még van, ami szükséges a halak és a növények számára, mégpedig a világítás. Fényre minden élőlénynek szüksége van, ezért meghatározó, hogy megfelelő és folyamatos világosságot biztosító fényforrást válasszunk akváriumunkhoz.

 

 

Ezeken felül létezik számtalan víztisztító és növényvédő készítmény, melyek alkalmazásával javítani tudunk a víz minőségén és a növények élettartamán is.

 

 

 

 

Akvarisztika 3
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!