a
0
Pillangóhal
2019. Jan. 30.

 

Különlegesen szép halfajta. Érdekesség, hogy a pillangóhalnak csak ez az egy fajtája létezik. Felszín lakó, így társításnál az akvárium minden szintjét töltsük be. Együtt telepíthető a kongólazaccal, a kazuárfejű sügérekkel és a hátonúszó harcsákkal. Ezek mellett kerülhet a medencébe törpe gurámi, törpe szivárványhal, fejenállólazac, vitorláshal, bíborfejű díszmárna is.

 

 

 

 

 

Akvarisztika 3

 

Tudományos neve: Pantodon bulcholzi. Eredeti élőhelye Nyugat-Afrika, Niger és a Kongó folyó vidéke, annak vízgyűjtő területe. Leginkább állóvizekben, esőerdei tavakban figyelhető meg, azon részeken, ahol sűrű a vízi-növényzet. Nagyobbrészt békés halnak nevezhetjük, azonban más egyedekkel szemben, melyek a vízfelszín közelében úszkálnak, agresszívan viselkedik. Részint e tulajdonsága miatt repülő rovarokkal, szúnyoglárvával, lisztkukaccal, muslincával és kis halakkal etethető.

Nagy méretű akváriumot igényel egy-egy párt 60 literes medencébe ajánlott telepíteni. Szereti a dús növényzetet. Figyeljünk azonban arra, hogy úszó növények ne legyenek elhelyezve, ugyanakkor mégis elegendő búvóhelynek alkalmas dekoráció tegyünk az akváriumba. A víz hőmérséklete akkor megfelelő a számára, amikor az 24-30 Celsius-fokos, pH értéke 6-7, keménysége pedig 1-15NK.

 

 

A pillangóhal formáját tekintve leginkább egy hajóhoz hasonlítható, mivel alul és felül egyaránt lapos. Leglátványosabb jellegzetessége a mellúszói, amely egy kiterjesztett szárnyra hasonlít. Segítségével ki tud ugrani, hogy elkapja a vízfelszínhez közel repülő rovarokat.

 

 

Tartásához alacsony, 15-20 cm magas vízoszlop, nagy szabad vízfelület és jól letakart akvárium szükséges. Farokúszója meghosszabbodott, olyan mint egy zászló. A farok alatti úszó a hímeknél hegyes, a nőstényeknél lekerekedett. Szájuk viszonylag nagynak mondható. Testalkatából könnyen arra lehet következtetni, hogy tipikusan a vízfelszín közelében élő és táplálkozó halról van szó. Testhossza 8-15 cm. Színük szürkés-zöldes, barnás árnyalattal. Egy sötét csík fut végig a fejtetőtől, a szemen keresztül egészen a szájáig.

 

 

Szaporítása kissé nehézségekbe ütközik. Tenyésztéséhez csökkenteni kell az akvárium vízének szintjét kb. 10cm-re. Néhány hétig ezt tartani szükséges, azután vissza kell tölteni friss, lágy és enyhén savas vízzel. Meg kell emelni a vízhőmérsékletet, amivel ösztönözhetjük az ívási kedvet. Az ívást megelőzően a hím kergeti a nőstényt és voltaképpen rámászik. Amikor lerakják az ikrákat, azok világos színűek, majd kb. 10 óra elteltével besötétednek és a vízfelszínre lebegnek. Az ívás több napig is eltarthat, egy pár 100-200 ikrát rakhat, melyek a víz felületéről könnyen leszedhetőek egy kanállal és átrakhatjuk őket egy külön akváriumba. Az ikrák kikelése körülbelül 2 nap, de a kishalak felnevelése nehéz, mert csak élő eleséget fogadnak el.

 

Akvarisztika 3
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!