Blog
A fogós csali elkészítéséhez remek segítséget nyújt ez a 3 részes vödörszett.
A PVA termék egy finom szövésű hálót jelöl, apró lyukakkal. Anyaga tökéletesen oldódik vízben, mind a négy évszakban sikerrel használható, így a téli hideg vizekben is eredményes.
A tengeri és felhasználási lehetőségei
A kukorica a mai napig a legkedveltebb pontyhorgász csali. Millió variációban, ízben, színben és méretben kapható. Felhasználásának is ezernyi módja van, horgon, kosárban, gombócként egyaránt eredményes.
Hidegben sem áll meg az élet a víz alatt
Bár decemberre a legtöbb vizünk 5 fok alá hűlt, vannak még halfajok amelyeket tudatos, célzott horgászattal megfoghatunk. Az eredményesség érdekében sok szabályt kell betartanunk, de megéri.
Pénteken váltottam ki az idei engedélyt és be is vásároltam a hétvégére tervezett horgászatra. Akkor még csak reménykedtem, hogy a tó horgászható lesz. A hét közepétől tartó jó időnek köszönhetően ki is olvadt, így megesett az év első feederezése. A víz hideg volt, a halak finnyásak, de mégis sikerült halszagú kézzel haza menni, nem kis örömömre.
Nem újdonság, hogy keszegfélék és ponty télen lékről is foghatók, de az ördög - mint a horgászat számos területén - itt is a részletekben rejlik. Jeges tapasztalataimat szeretném megosztani a tisztelt olvasókkal.
Az öltözék, ami megvéd - a legjobb horgászkabát. Nem kérdés, hogy a legjobb horgászkabát vagy felső kiválasztása esszenciális. Olyan ez, mint egy páncél, ami nem csupán a hidegtől és a nedvességtől óv, hanem a lelket is melegen tartja. A legjobb felsőruházatok a Carp Zoom kínálatában magas minőségű, vízálló anyagokból készülnek, és tökéletes szövetségesek lesznek a széllel szemben, míg a szigetelés megőrzi a meleget még a leghűvösebb hajnali órákban is.
A tökéletes etetőanyag télire!
A versenyhorgászok pontosan tudják, hogy milyen sok múlik a megfelelő csalogató anyagon, nehéz terepen nincs kapás a megfelelő keverék nélkül. A nyáron jó kapásokkal járó etetőanyag télen sokszor csődöt mond. Hidegebb vízben inkább az édesebb aromavilágú csalikat érdemes bevetni. Ezekből ajánlunk most néhányat:
A horgászat szerelmeseinek mindig jól jön egy új wobbler, egy csalogató etető bojli vagy egy megbízható halbölcső. A Carp Zoom horgász webáruház kínálatában minden megtalálható, ami egy eredményes és élvezetes pecázáshoz szükséges. Lepd meg horgász ismerőseidet hasznos és minőségi ajándékokkal, amelyekkel még sikeresebb lehet a következő horgászkaland!
Több időt tölteni a vízen.
Az egyik legfontosabb újévi fogadalom lehet az, hogy több időt töltsünk a vízen. A Fisch.hu horgász webáruház széles választékában megtalálhatók a legkiválóbb horgászfelszerelések és kiegészítők, amelyek segítségével még kényelmesebbé és élvezetesebbé tehetjük a horgászatot. Az élet rohanó tempójában gyakran elfelejtjük, hogy mennyire fontos a kikapcsolódás és a természet közelsége.
Horgászbotok és orsók biztonságban
A horgászbot a horgász egyik legfontosabb társa, így különös figyelmet érdemel. Első lépés, hogy alaposan tisztítsd meg a botot, különös tekintettel a gyűrűkre és a nyélre. A szennyeződések és a sómaradványok károsíthatják az anyagot, ezért fontos, hogy tiszta, száraz állapotban kerüljenek tárolásra.
Ahogy felszabadulnak vizeink a jég fogságából mindenki izgatottan indul a vízpartra egy-egy nagyponty megfogásának reményében.